Első fejezet: Ilyen is csak velünk történik...
Már nagyon izgatott voltam, mivel a legjobb barátnőmmel –Rével- készültünk Londonba nyelvet tanulni. A terv az volt, hogy kimegyünk egy hónapra az apukájához, aki orvosként dolgozott – bár nem nála laktunk volna eredetileg, hanem koleszban.
Najó mármint ahogy kezdtem, nagyon izgultunk. Megterveztünk mindent! Elmegyünk mindenhova, menő arcokkal találkozunk, átmegyünk Írországba – ugyanis a kedvenc duónk (ki ne ismerné őket?) a Jedward él ott- ezen kívül még Párizs is az eszünkbe volt. De egyelőre örültünk, hogy kijutunk.
A suliban az utolsó tanítási nap volt – külön suliba jártunk sajnos, mert a szüleim kihoztak az előzőből a tanárok miatt- és az évzáró után rögtön találkoztunk. Felmentünk hozzájuk és tudtuk, hogy még 2 hét van az utazásig és, hogy elvben suliba fogunk járni majdnem egész nyáron, ami nem egy jó dolog, de magunkból kikelve ugráltunk és teli torokból énekeltük a Jedwardtól a BB-t. Jól elvoltunk, csináltunk muffin – utóbbi nyomi muffin nomnom -.
És utána néztünk a Jedwardnak, nehogy akkor legyenek turnén amikor Dublinba megyünk. Szerencsére a turnéjuk utolsó napja Londonban volt - ezt a mázlit!- és pont a haza utazásunk előtt – mázli*2 :D Ennél boldogabbak és őrültebbek nem lehettünk volna…vagyis csak hittük. Egyszer csak Réka kikeresett egy számot –az istenért sem mondta meg, hogy mit – és felcsavarta a hangerőt. Legnagyobb csodálatomra az I LIKE TO MOVE IT MOVE IT- volt! :D Mindketten felpattantunk és ráztuk magunk, közben párna csatáztunk.
Így teltek a napjaink, meg persze pár egyéb kisebb dolog…és a végén eljött a várva várt időpont!
Skypolva pakoltunk be, hogy mindenképpen se felejtsünk el semmit – ami, mint később kiderült nem sikerült, mert fogkefét nem vittünk, ez a mi formánk- . Beraktuk az összes pólónkat és a gatyáinkat (rövidet, hosszút) és pár ruhát, cipőket és kabátot, sminket stb a bőröndjeinkbe…
Másnap reggel háromkor kellett kelni, ami nagyon nehezen ment -bár én eleve minden nap 6-kor kelek, mert egy faluban lakom-. A repülőtéren, ahogy megpillantottuk egymást a másik nyakába ugrottunk és elkezdtük a „titkos” kézfogásunkat, kicsit sem néztek hülyének. Bár minek nézhettek volna két ilyen csajt? : )
A repülő nagyon bulis volt számomra, mert ez volt életem első repülése, Ree-nek ez a sokadik volt, mert sokszor látogatta az apukáját. A repülőn Ree aludt, de én fantáziáltam. Mindent, amit tudtam: elképzeltem a találkozásunk a Jedwarddal és ahogy összejövünk, meg ahogy megnézzük egész Londont és elaludtam. (Persze sosem gondoltam volna, hogy tényleg találkozunk velük.)
Arra ébredtem fel, hogy Ree, mint aki szellemet látott rázza a kezem és kérdezi: Ugye mi LONDONBA megyünk?
- Igen, miért?
- Mert ez a gép most fog leszállni Dublinban! – mondta ijedten
- Mi a franc? De hát jó helyre szálltunk fel! Nincs az az isteen! – mondtam ordítozva, amire egy stuardess odahajolt, hogy tud-e segíteni -persze angolul. Én meg ott makogtam, végül kinyögtem, hogy:
- This airplane is going to London? – mostmár értitek, miért kell nyelvet tanulnunk.
- No no no…it takes Dublin! – mondta, ami valami olyasmit jelent, hogy Dublinba tart. Itt lefagytunk. Életünkben először engednek el külföldre kísérő nélkül és rossz gépre szálltunk?? Ilyen a mi formánk. Ami még jobb, hogy este fogunk leszállni és gőzünk sincs, hogy hogyan szerezzünk szállást. Leszállt a gép és kiderült, hogy a csomagjaink persze jó helyre tartottak. Két kézi táskánk volt amiben pénz, telefon, smink és víz volt. Elsőnek felhívtuk Réka apját, aki azt mondta –miután lecseszett minket- hogy értünk jön. Meg azt, hogy addig keressünk egy szimpatikus taxist és kérjük meg, hogy vigyen el minket egy hotelbe, persze jó sok borravalóért. Így is tettünk, de mikor kiértünk a reptérről elnevettük magunkat, hogy ilyen is csak velünk történik…
Második fejezet: A hotel
Leültünk egy padra és vártuk a messiást, najó egy taxit vártunk amit pár perce hívtam. Egyszercsak, miközben a szótárat bújtam miközben Ree éppen sikított egyet.
- ÁÁÁÚÚ, kiszakadt a dobhártyám!! Normális vagy?? – förmedtem rá, de ő a kezével egy nagy geep-re mitatott.- Jó és mi van vele? Késő van, biztos bulizni mennek! – vágtam rá
- Najó lehet, hogy igazad van… De lehet, hogy Jedwardék voltak!
- Jajj az már beteges. Komolyan ha valaha hazaérünk elviszlek egy pszicho dokihoz. – mondtam nevetve, amire fancsali képet vágott . És megérkezett a taxi.
Fél órát mentünk, majd egy középkategóriás szállodában álltunk meg, ami közel volt egy vonat állomáshoz. Megköszöntük a fuvart és fizettünk. Becsekkoltunk és a "sok csomagunkat" felvittük a szobába ahol egy nagy franciaágy várt ránk, ami meg volt hintve rózsaszirmokkal. Ekkor már szakadtunk, de ami még jobb volt, hogy egy üveg pezsgő volt a hűtőben.
- Oké, ha már leszbikusok vagyunk, akkor élvezzük ki az éjszakát nem gondolod? – mondtam nevetve, majd Rékára kacsintottam, aki elröhögte magát. Lementünk hát sétálni egyet a partra ami úgy 12perce volt. Nagyon szép lehetett,attól még, hogy nem láttunk semmit, mert korom sötét volt. Hazafelé bementünk egy éjjelnappaliba, ahol idefelé sétálva kinéztem egy tábla csokit. Bementünk és elkezdtünk nézelődni – mintha olyan sok pénzünk lett volna- majd egyszer csak Ree megszorította a kezem – igen, kézen fogva mentünk! :D- amire felkiáltottam, hogy eltöröd az ujjaimat te… -felnéztem és elállt a szavam. Igen jól gondolod a Jedwarddal találtuk szembe magunkat. Akik amikor felkiáltottam azt hitték, hogy fan vagyok ezért kisebb szívrohammal fordultak hátra-felénk.
- Sziasztok! Mizujs? Szeretnétek egy aláírást vagy fotót… esetleg egy ölelést? – jöttek oda hozzánk, az egyszerűség kedvéért magyarul írom le a párbeszédeket-
- Ööö…Nem köszi, csak ez itt éppen eltörte a kezem azért sikítottam. – mondtam mosolyogva, mert Ree úgy le volt döbbenve, hogy rákellet –hehe- lépnek a lábára, hogy magához térjen
- Okés és hogy kerültök ide ilyenkor? – kérdezte John
- Ez egy hosszú történet…- kezdte Ree nevetve
- Igen az, mert úgy volt, hogy Londonba megyünk nyelvet tanulni, de rossz gépre szálltunk és a csomagjaink Londonban vannak, szóval most itt vagyunk és kivettünk egy szobát és az apja holnapra remélhetőleg idejön értünk.- mondtam el egyszuszra a történetünket amire mindketten nevettek.
- Áhh értem már, hogy miért ilyen a kiejtésetek!- mondta nevetve Edward, miközben rám nézett (szerintem tuti úgy elpirultam, mert mégjobban nevettek)
- Komolyra fordítva, kell valami segítség? Mármint egy kis pénz vagy nem haltok éhen? – kérdezte John, aki nagyon Reet stírölte vagy az én fantáziám gazdag ;)
- Nem, köszi, ezzel a tábla csokival kihúzzuk holnapig. – mondtam, majd óriási vigyorral megmutattam a szerzeményt, amire mindenki nevetetni kezdett.
- Nekem segíthetnétek. –kezdi Ree, nagyon furán néztem rá- Mármint tudjátok éjszaka van mi meg lányok vagyunk, szóval arra van a hotelünk- mutatott a hotelünk irányába, amire én nevetve fogtam a fejem.
- Mármint, hogy kísérjünk haza? – kérdezték egyszerre mosolyogva
- Igen. – mondta Réka egy óriási vigyorral az arcán, kicsit kínos volt mert azért ők mégiscsak sztárok..
- Figyu, szerintem ez nem jó ötlet. – kezdtem el,de nem hagyták, hogy befejezzem
- Miért nem akarod, hogy haza kísérjünk? – kérdezte Edward mosolyogva
- Én nem ezt mondtam…- habogtam, miközben ismét elpirultam
- Akkor viszont indulás! – jelentették ki- A mi időnk is véges, de hazakísérhetünk titeket! – mondta John, ennek nagyon megörültünk.
Elindultunk és közben beszélgettünk, vagyis próbáltunk, mert bármit mondtunk a fiúk megszakadtak a röhögéstől, de mire megérkeztünk a hotelhez, kijelentették, hogy jófejek vagyunk…Sőt az egyik legjobbfej fanjaik. – ennek örültem is, meg nem is. Ugyanis miközben leégettem magam Edward előtt a nyelvtudásommal, azért végig mosolyogtam és tartottam a szemkontaktust. Egy öleléssel elköszöntünk, de mielőtt elmentek volna kértem egy cetlit és ráírtam a számom és Edward kezébe nyomtam, követte a példámat Ree is, csak ő Johnnal. Amikor odaadtuk nekik a cetlit először meglepődtek, majd kérdezték, hogy- ezt most hogy?
- Hát mivel ti sztárok vagytok ezért nem kérem el a számotokat, de mivel mi még nem vagyunk sztárok – a még szónál mindketten elnevették magukat- azért nekem nincs veszíteni valóm. – mondtam nevetve, amire elmosolyodtak és még egyszer megöleltek minket és puszit dobtak.
A hotelszobában egész este beszélgettünk Reevel és hülyültünk. De ami a legfontosabb: Soha nem képzeltem volna, hogy ez megtörténik.
Kíváncsi vagy a folytatásra? Arra, hogy az élet hogyan tréfál meg, a további kalandjaimra? Akkor kattints:
